2014. április 26., szombat

Pessimist goes happier

Jelenleg két kisebb blogot vezetek aktívan, Tumblr-ön, de most, hogy tavasz van - és mindjárt kezdődik a vizsgaidőszak -, bőven lenne miről írnom. Mondjuk a tavaszról. Illetve, mint sokan, én is veszettül fitneszkedem, ezt szeretném dokumentálni. Nem azért, hogy büszkélkedjek, mert még egyelőre nem nagyon van mivel, hanem elsősorban magamat szeretném inspirálni, hogy majd ősszel se essek vissza, mint ahogy múlt szeptemberben tettem. Innen csak feljebb szeretnék jutni.
A másik célom, (biztosan nem vagyok vele egyedül,) hogy másokat inspiráljak. Ha csak két embert motiválni tudok az egészségesebb életmódra, már boldog lennék - merthogy itthon egyelőre nem annyira kaphatók a dologra, mindegy, hogy mennyire ostromlom őket. :)
Szóval ha egyszer elkezded, aztán látsz valami kis eredményt, rákattansz. Ezt szeretném másnak is üzenni.



Talán ez inspirál a leginkább. Hogy ép testben ép lélek vagyok, leszek - ez egy közhely, de így van.
Szoktam bűnözni. De nem mindennap. Szoktam azt mondani az edzés közben, hogy elég volt. De húsz percen belül soha. Van, hogy tervezetlen pihenőt tartok, de akkor a hét többi napján annyival többet foglalkozom edzéssel. És így tovább.
Ezeket szeretném itt leírni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése